No itt volt apám. Voltunk Ikeában (siralmas), utána átmentünk a Kikába, ahol meglepően jó dolgok voltak. Találtunk egy szép kihúzhatós kanapét, megnéztük, megkérdeztem lehet-e kérni, és mondták, hogy igen, kifizettem az előleget, és 6-8 hét múlva hozzák. :-) Azaz megint lenulláztam magam anyagilag. :-( Tök jó, hogy kaptam fizetést... máris elköltöttem. Grrr...
Ezután elvittem apámat Szerájba. Először nem akart jönni, mert ő nem kér török kaját. Aztán meggyőztem, hoyg jöjjön csak, mert finom lesz az. Hallgatott rám, és jött, és nagyon jót ettünk. Nekem is nagyon ízlett. Kár hogy nem volt ott kedvesem, mert akkor a Kikában is tudott volna a tanácsaival segíteni :-)
Miután hazaértem, apám elindult haza, én meg fölhívtam kedvesem, hogy no, korábban szabadultam, akar-e látni. Nagyon húzódozott, hogy izé, meg nem tudom, meg háááát... úgyhogy nem erőltettem a dolgot.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavar a Nem, még ha pontosan értem is az okát most. Kedvesemnek tanulnia kell. De ez nem változtat azon a tényen, hogy nem láthatom, és nem ölelhetem.
Egyedül vagyok. Erről azt jut eszembe, mármint arról, hogy egyedül érzem magam, hogy régebben olvastam Greg Eagen novellákat, (aki nem ismeri őt, az olvasson tőle, nagyon jó. SF novellákat ír.) és az egyik novella pont ide vág. Gyorsan elmesélem a tartalmát, had nőljön a post :-) A szereplői egy pasi, meg a barátnője. A pasi mindig magányosnak érzi magát, még amikor a kedvesével van akkor is. Úgy érzi, hogy nem tud senkihez igazán közel kerülni, nem érzi a többi embert. Még a barátnőjét sem. Nem emléxem már hogyan, de valahogy tudomást szerez arról, hogy egy új felfedezés következtében össze lehet kapcsolni 2 ember agyát, és a gondolataik, emlékeik, érzéseik egyek lesznek az összekapcsolás idejére. Elmennek a kedvesével, összekapcsolják őket, és tényleg megismeri kedvese emlékeit, azokat a gyermekkoriakat is, amikről eddig csak kedvese meséiből ismert, az érzéseket, mindent. Végre megérzi a teljes közelség érzését, végre megtudja, milyen nem egyedül lenni. De miután szétválasztják a gondolataikat, valami elvész. Elvész a kapcsolatukból az ismeretlenség érzése, a vágy hogy még jobban megismerjék egymást. Emiatt a kapcsolatuk teljesen kiég, már nem tudnak újat mondani, új emléket mesélni, hiszen mindent ismernek, megtudtak már egymásról. Rövidesen külön is válnak. A pasi a másik teljes ismerete által elveszítette őt. Kellemes darab. Szeretem.
Zenesarok: írtam már korábban a Cans nevű zenéről, amit szereztem, és még mindig nagyon tetszik. Megemlítettem egy IRC csatin, és egy szintén műértő ( (r) (tm) Gojóka :-D) emberke ajánlott nekem egy másik zenekart: Sonata Arctica néven. Gyorsan megtaláltam pár számukat a winyón ;-) és rájöttem, hogy én ezt is nagyon szeretem. Naggyon jó zene!