és túléltem. Tök jó végre civilizált környezetben lenni, ahol nem mondják neked folyton, hogy: egyélegyélegyélegyél. Tisztára úgy érzem magam, mintha a Garfield féle farmon lettem volna. Ja, a jólismert, és szinte már természetes gyomorégés most is megvan :-S
Beszélgettem unokatesómmal. Ő az egyetlen ember, akivel fél órai beszélgetés után nincs kedvem semmihez, csak azon rágódom, hogy vajon mit mondtam neki rosszul, és mit kellett volna máshogy. :-( Most pl azon kapta fel a vizet, hogy azt mertem mondani, hogy nekem nem kellene az ő kocsija, mert az nekem kicsi, és én városon belül nem használnám, csak kívül, oda meg nagy kocsi kell (Peugeot 206-osa van). Erre nagyon megsértődött, és nagy büszkén kijelentette, hogy 22 éves kora óta kocsija van, és hogy az unokatesójai közül ezt senki nem mondhatja el magáról :-S. Való igaz én sem. Pedig de jó lenne. Pedig én nem akartam megbántani, de nekem tényleg nem kellene egy olyan pici autó. :-( De azért eléggé rosszul esett ahhoz ez a mondata, hogy igazán ráfeküdjek megint a kocsit akarok témára. :-< Szóval mostantól megint kicsit szigorúbb spórolás lesz. Nem állapot, hogy unokatesóm így beszól nekem. :-(
Egyébként nagymamámnál végig dolgoztunk. Fát vágtunk, és a hatalmas udvari káoszt akartuk rendbetenni. :-( De kicsit sem sikerül. Mutattam fényképeket is, a maximum reakció, amit ki tudtam csikarni a nézőkből, hogy... "Horvátország jobban tetszett" (ezt unokatesóm mondta). Szóval többet nem mutatok nekik fényképeket. Említettem már, hogy útálok nagymamámhoz járni? :-(
De szerencsére most már hazaértem. :-) Ez az első jó dolog, ami a hétvégén történt velem.