Első munkanapomon köszöntésül, és kollégám búcsúztatása képpen elvittek minket a Vaertshuset Bærum nevű helyre. Ez egy átépített itteni lakóház, amelynek minden szobája egy-egy privát vendéglőszoba. A helyben sütött kenyér és a közelben készített (birs)almalé a legnagyobb különlegessége, de a főfogások is finomak voltak. Tengeri herkentyűket ettem, mivel nem voltam netközelben, amikor lehetett volna választani a menük közül. De nem jártam rosszul; talán rákleves lehetett az első fogás, halízű krémleves apró haldarabkákkal, legalábbis annak tűnt. Egyeltalán nem emlékeztet az apám által istenített (általam nagyon utált) tiszai halászlére, talán ez lehet az oka, hogy meg bírtam enni. A második fogás lazac volt, két kisebb szelet halból, gyümölcsös-édeskés mártással, köretként krumplipürével. Ezt is meg bírtam enni, talán kicsit tovább küzdöttem vele, mint az asztaltársaság többi tagja. Finom volt, különösen a mártás hozzá. Desszertként kaptunk creme de büree-t (vagy mi a neve), puding és a tetején karamellréteg, úgyhogy föl kell törni, amikor elkezded enni.
Nekem a legjobban a házi kenyér és az almaléízlett, utóbbiból kértem 2x is repetát.
Egyébként a napom jól telik, a kolléga, akit leváltok végigmutogatta az igencsak megváltozott irodát, aktiváltattuk a kártyámat (nagy nehezen), mást gyakorlatilag nem is csináltam.
Kicsit para lesz majd ez az egyedül dolgozás... kezdem egyébként fölfogni, hogy milyen nagy fába is vágtam a fejszémet. Eddig nem éreztem meg a döntés súlyát teljes egészében, most kezd rám nehezedni igazán.